Egy konyha berendezése többől áll, mint a színösszeállítás meghatározásából és a megfelelő konyhaszekrények beszerzéséből – olyan funkcionális teret kell teremtened, ahol nemcsak szívesen főzöl, de egyben örömmel töltesz időt a családoddal és a barátaiddal is.
Ez az edények és étkészletek kiválasztásától, az elégséges munka- és étkezési terület biztosításán keresztül, a megfelelő méretű mosogató beszerzéséig mindent magába foglal.
Készítettünk ezért egy átfogó útmutatót, hogy hogyan rendezd be a konyhádat a kialakításától, méretétől, elhelyezkedésétől, színétől és stílusától függően. Mai cikkünkben a következőkről lesz szó:
Mi az optimális konyhai munkaháromszög?
Biztosan hallottál már az úgynevezett „optimális konyhai munkaháromszögről”, amely elengedhetetlen egy gyakorlatias főzőhelyiség kialakításához. Eszerint akkor lesz a leghatékonyabb a konyhai munka, ha a legfőbb tevékenységeket – az előkészítést, a tárolást és a főzést – a konyhai munkaháromszögben végezzük. A szabály kimondja, hogy az említett pontok közötti összes távolság nem lehet hosszabb hat méternél. Vagyis ha már pár lépésnél többet kell megtennünk, oda a konyhai hatékonyság.
De nem elég a hűtőszekrényt, a mosogatót és a tűzhelyet háromszög alakban elhelyezni, a konyhapultok pozíciójára is érdemes figyelned. Íme néhány egyszerű szabály Shaw Murray konyhatervezési tanácsadótól és a „Professzionális konyhatervezés” című könyv írójától, akinek több mint 3000 konyha szerepel a portfóliójában.
Munkaterületek a mosogató mindkét oldalán
Hagyj 60-90 centiméternyi helyet a mosogató és a tűzhely között, valamint ügyelj arra, hogy legyen 45-60 centiméternyi munkaterületed a mosogató mindkét oldalán.
- Munkaterületek a tűzhely mindkét oldalán
Érdemes a tűzhelyet két, körülbelül 60 cm széles konyhapult közé helyezned. Így nemcsak közvetlenül a tűzhely mellett tudod előkészíteni a főzéshez szükséges alapanyagokat, de olyan hely is rendelkezésedre áll, amelyre a forró edényeket helyezheted.
- Munkaterület a hűtőszekrénynél
Helyezz egy konyhapultot a hűtőszekrény közelébe is annak érdekében, hogy ne kelljen feleslegesen mozognod a konyha egyik feléből a másikba, amikor kivennél egy plusz alapanyagot a hűtőből.
Nem számít, hogy mennyi hely áll rendelkezésedre és hogy milyen alakú a főzőhelyiséged: a megfelelő információk és tippek birtokában bármilyen típusú konyhát gyakorlatias és egyben lenyűgöző térré alakíthatsz.
A konyha berendezése kialakításától és méretétől függően
L alakú konyha – Így használd ki a sarkokat
L alakú berendezést mind nagy, étkezővel egybenyitott konyhákban, mind kis méretű terekben találhatunk, amelyekben ez az egyetlen elképzelhető elrendezés.
Egy L alakú konyha berendezésénél figyelj arra, hogy a két konyhapult találkozásánál lévő sarok ne váljon használhatatlanná. Helyezd a mosogatót a sarokba, hogy ne parazolj helyet, és tartsd szem előtt az optimális konyhai munkaháromszög szabályát.
Helyezheted az L alakú berendezés egyik végébe a hűtőszekrényt, a másikba pedig a tűzhelyet. Csak arra figyelj, hogy a tűzhely mellett a másik oldalon is maradjon hely egy extra, kisebb méretű munkaterületnek.
U alakú konyha – Javaslatok a munkaterületek elhelyezésére
Egy U alakú konyha berendezése könnyebb, hiszen ebben a konstellációban a konyhapultok három fal mellett helyezkednek el. Ha az egyik falon ablak található, érdemes a mosogatót az elé beszerelni.
Legyen tehát a mosogató az egyik, a tűzhely a másik, a hűtőszekrény pedig a harmadik oldalon. Egy másik lehetőség, hogy a hűtőt az ajtó és a mosogató közé helyezed, ilyenkor azonban hagyj egy kis helyet egy munkaterületnek a hűtőszekrény azon felén, amerre az ajtaja nyílik. A tűzhely a hűtővel ellentétes oldalon kell, hogy legyen. És persze ne felejts helyet hagyni a konyhaszekrényeknek sem.
Konyhasziget – Berendezési tippek és ötletek
Mindig is egy konyhasziget volt az álmod? Nem csoda, hiszen a filmekben és a főzőműsorokban szinte kivétel nélkül konyhaszigetet tartalmazó főzőhelyiségekben gyönyörködhetünk. De ha nincsen legalább 2-3 méternyi szabad helyed a konyhádban, ez az elrendezés valószínűleg kevésbé lesz praktikus számodra.
Ha elegendő extra hellyel rendelkezel, előnyödre válhat a konyhasziget: nemcsak több munkaterületet biztosít, de extra tárolási helyet is.
A konyhasziget könnyedén átalakítható bárasztallá, valamint egy csapásra a gyerekek kedvenc reggelizőhelyévé válhat. Így érdemes néhány bárszéket elhelyezned a sziget azon oldalán, amely nem esik bele a konyhai munkaháromszögedbe.
Ha magába a konyhaszigetbe szereled be a mosogatót, az az elrendezés egyik legpraktikusabb részletévé válhat. A tűzhelyet így helyezd például az egyik konyhaszigettel párhuzamos oldalra (ahova a legkönnyebben jutsz el a mosogatótól), a hűtőszekrényt pedig a konyhaszigetre merőleges oldalra. A lényeg, hogy úgy építsd fel a konyhaszigetet, hogy az az optimális háromszög egyik oldalát se akadályozza.
Kis méretű konyha – Tanácsok a megfelelő berendezéshez
Egy kis méretű konyha berendezése nem a legegyszerűbb feladat, azonban ha észben tartod a következő praktikákat, funkcionális teret hozhatsz létre:
- Győződj meg róla, hogy elég tárolási helyed van. Szerezz be felfüggesztett konyhaszekrényeket, sarokpolcokat és tartóelemeket, amelyeket a szekrény ajtajainak belsejére illeszthetsz. Néhány ilyen könnyen felszerelhető, fémből készült tartópolccal helyet spórolhatsz, és helyezhetsz rájuk tisztítószereket, rongyokat, szivacsokat, de akár fűszereket is.
- Olyan háztartási eszközöknek, amelyeket alig használsz, nincs helyük egy kis méretű konyhában. Szortírozd ki a tányérokat, edényeket, evőeszközöket és más eszközöket, amelyekkel gyakran dolgozol, a többit pedig adományozd el, vagy tárold őket egy ideig a pincében vagy más tárolóhelyiségben.
- Figyelj a színösszeállításra is: fesd a falakat világos árnyalatúra, és engedj be annyi természetes fényt a konyhába, amennyit csak tudsz. A hagyományos fehér szín tágasabbnak, szellősebbnek láttatja a kis helyiséget, és kellemes kontrasztot alkothat a sötétebb színű konyhabútorokkal.
Négyszögletes konyha – A kialakítás, amely bármit megenged
Ha azon szerencsések közé tartozol, akik négyszögletes konyhával rendelkeznek, jó hírünk van: egy ilyen alakú helyiség bármilyen konyhai kialakítást elbír. Igényeid és ízlésed szerint választhatsz L alakú, U alakú vagy konyhaszigetet is tartalmazó elrendezést.
Még egy kis méretű, négyszögletes konyha berendezése is könnyebb feladat, mint egy hosszú és keskeny helyiségé, hiszen több mozgástered marad a szoba közepén.
Hosszú és keskeny konyha – Optimális berendezési javaslatok
Egy hosszú és keskeny konyha berendezése felérhet egy rémálommal. Se egy L, se egy U alakú elrendezés nem jöhet szóba, így valószínűleg mind a hűtőszekrényt, a mosogatót és a tűzhelyet, mind pedig a konyhapultokat a konyha egy hosszú oldalának mentén kell elhelyezned. Ez nem feltétlenül rossz, hiszen minimalizálhatod a lépéseket, amelyeket meg kell tenned az egyik háztartási géptől a másikig.
Ha hosszú és keskeny konyhával rendelkezel, javasoljuk, hogy használj konyhaszekrényeket és -pultokat, de kerüld a sötét színeket és a felfüggesztett szekrényeket a konyha mindkét hosszú oldalán, hogy ne szűkítsd be a teret.
Nagy méretű konyha – Javaslatok a munkaterületek gyakorlatias elhelyezésére
Egy nagy méretű konyha berendezése ha könnyű feladatnak is tűnhet, nem feltétlenül az. Ha a munkaterületek túl kicsik a rendelkezésedre álló helyhez képest, az az érzés támadhat benned, hogy a szoba nagy részét nem használod ki teljes mértékben.
Helyezz el egy konyhaszigetet a helyiség közepén, hogy extra kényelmet biztosíts a térnek, és több ülőhelyet alakíts ki a vendégeidnek. Reggelizzetek itt a családdal, vagy igyatok szombatonként egy minőségi bort barátaiddal, mellette egy tál ínycsiklandozó sajtot csemegézve.
Amikor a konyhapultokat elhelyezed, figyelj arra, hogy ne legyenek egymástól túl messze a konyhai háromszög oldalai. Máskülönben felesleges lépéseket kell megtenned a konyhaszigetet kerülgetve, és könnyen elmehet a kedved a főzéstől.
Egybenyitott konyha – Elengedhetetlen elemek
Ha a nappalival és az étkezőterülettel egybenyitott konyhát szeretnél, több dologra is figyelned kell. Egy nyílt terű konyhában a következő elemek létfontosságúak:
- egy nagy teljesítményű páraelszívó (hogy ne illatozzon az egész nappali az aznapi ételtől);
- a nappali berendezésével harmonizáló dekoráció (hiszen a konyhát akkor is látod, amikor a kanapén pihensz);
- folyamatos tisztaság.
A konyha berendezése elhelyezkedésétől függően
Konyha egy lakásban – Átalakítási ötletek
Egy lakásban található konyha általában kis méretű, berendezése és átalakítása pedig nem könnyű a víz- és gázvezetékek miatt. Nem egyszerű manőver például áthelyezni a mosogatót a helyiség másik oldalára, mert ehhez át kell alakítani az egész vízellátó rendszert és a lefolyót.
Kisebb energiabefektetéssel azonban megváltoztathatod a főzőterület helyzetét. Egy klasszikus gáztűzhelyt és sütőt bármikor lecserélhetsz egy elektromosra, valamint egy kis segítséggel a konyhapultok és -szekrények más modellekkel való helyettesítése sem lesz probléma.
Konyha egy házban – Berendezési tippek
Ha már a jövendőbeli házadat tervezed, kevesebb korlátozással kell szembenézned, mint egy lakásban. Egy ház konyhája több mindent megenged, mint egy lakásé, ez azonban nem jelenti, hogy könnyebb berendezni. Ne becsüld le az ablakok szerepét a konyhában – javasoljuk, hogy használd ki az előnyt, hogy egy házzal rendelkezel, és helyezd a mosogatót az ablak elé (a lakásokban a mosogató általában az ablakkal szemben lévő oldalon helyezkedik el) az optimális konyhai munkaháromszög kezdőpontjaként.
Így kevésbé párásodik be a konyha a folyamatosan folyó meleg víztől és a gőztől, így az esetleges penészedést is elkerülheted. Arról nem is beszélve, hogy ha egy ablakkal szemben mosogatsz, mindig a kerted kellemes látványa tárulhat a szemed elé.
Kültéri konyha – Hasznos tippek és ötletek
Az egyik nagy előnye annak, ha kertes házban élsz, az, hogy bármikor rendezhetsz kerti összejöveteleket, és akár főzhetsz is kint. Ha kerti villásreggelire vagy esti sütögetésre vágysz, többre lesz szükséged, mint egy asztalra és néhány székre. Egy teljesen felszerelt nyári konyhához érdemes beszerezned egy mosogatót, egy hűtőszekrényt és egy sütőt vagy grillt, valamint meg kell győződnöd arról, hogy ki tudod terjeszteni a víz- és áramellátó rendszert a kertre is.
Konyha a tetőtérben – Berendezési irányelvek
Miért akarna bárki konyhát a tetőtérbe? Első hallásra szokatlannak hangozhat ez az elrendezés. Ha a földszinten helyezkedik el a nappalid és az étkeződ, az első emeleten pedig a hálószobák, különös lehet, ha mindig fel-le kell járkálnod a lépcsőn a forró edényekkel és a mosatlannal.
Ha azonban egy tetőtérben elhelyezkedő lakásban laksz, ritkán fogadsz vendégeket, nem főzöl gyakran, esetleg nem a tényleges lakóhelyedről, hanem a nyaralódról van szó, vagy netán saját irodát nyitnál a házad földszintjén, megfontolhatod, hogy a konyhát a tetőtérbe helyezed. Ha emellett az elrendezés mellett döntenél, ezekre figyelj:
- Győződj meg róla, hogy a mennyezet elég erős ahhoz, hogy tartsa a konyhaszekrényeket és a háztartási eszközeidet.
- Ha befelé dől a tető, figyelj arra, hogy az ne akadályozza a mosogató beszerelését, valamint hogy anélkül tudj mosogatni, hogy el kelljen hajolnod a faltól.
- Fontold meg, hogy elég-e, ha klasszikus konyhaszekrényeket és -pultokat használsz – néhány tető olyan erősen befelé dől, hogy lehetetlenné teszi a felfüggesztett szekrények beszerelését.
- Ellenőrizd, hogy a tér víz- és tűzálló, zörejmentes és szellőző-e, valamint hogy elég fényt enged-e be és ellenáll-e a hőmérséklet-ingadozásnak.
- Szakértők segítségére lesz szükséged, ha a vízellátó rendszert és a lefolyót a tetőtérbe is ki szeretnéd terjeszteni.
Konyha az erkélyen – Erre figyelj
Ha rendhagyó módon az erkélyen rendeznéd be a konyhát, szükséged lesz víz-, villany- és gázellátásra (utóbbira nem, ha elektromos vagy indukciós tűzhelyet választasz).
Arra is figyelj, hogy a legtöbb erkély nem úgy épült, hogy elbírja a nehéz tárgyak folyamatos terhelését – győződj meg róla, hogy el fogja bírni a tűzhelyet, a mosogatót és a hűtőszekrényt, valamint bármi mást, amit az erkélyre szeretnél helyezni.
A konyha berendezése burkolatától függően
Homokkő vagy fajansz a konyhában – Te választasz
A homokkő és a fajasz elegáns, hívogató és könnyen takarítható.
A kerámialapoknak temérdek fajtája létezik. Választhatsz porcelán- vagy homokkő csempéket, amelyeket a padlóra és akár a falra is felvihetsz. Léteznek nagyobb és kisebb, természetes kőhatású, márványozott, de akár keményfa parkettát idéző darabok is.
Ha fajanszra esett a döntés, szintén sok lehetőséged van: matt, fényes, mozaikstílusú vagy dekoratív fajták közül választhatsz. Színösszeállítások tekintetében is számtalan opció áll rendelkezésedre. Homokkő vagy fajanszburkolattal a padlón és a falakon könnyedén megvalósíthatod álmaid konyháját.
Parketta a konyhában – Egyre népszerűbb
A konyhában, más néven a „ház szívében” egyre elterjedtebb a parkettaburkolat használata, hiszen az meleg, otthonos légkört varázsol. Ha ezt a megoldást választanád, arra figyelj, hogy olyan laminált padlót válassz, amely se nem túl vékony, se nem túl vastag, és kezeld rendszeresen speciális szerekkel a konyhai nyirkosság, pára ellen.
Színösszeállítások a konyhában
Fehér konyha – Dizájnötletek
A fehér elegáns, ragyogó és nem utolsósorban egy nagyobb, tágasabb tér illúzióját adja. Kis méretű és keskeny konyhákban szinte az egyetlen megfelelő választás, de a klasszikus fehéret sokan alkalmazzák nagy térben is.
Sokak véleménye ellenére a fehérnek nem kell egyet jelentenie a sterilitással és az unalmassággal: válaszd a fehérnek egy izgalmasabb árnyalatát, például az elefántcsontszínt, a krémszínt, a rózsaszínes fehéret, a szürkésfehéret vagy a kékesfehéret. Ha frissítő és letisztult hatást szeretnél elérni a konyhádban, választhatsz a fehér falak mellé fehér konyhabútort is, de ne felejts el egy-egy színfoltot adni itt-ott a berendezéshez, például a polcok és szekrények fogantyúján, a székeken vagy a konyhai textíliákon.
Szürke konyha – Színösszeállítások
A szürke sikkes és nyugtató hatást kelthet, főleg, ha a világosabb, enyhébb árnyalatok dominálnak. Keverheted a szürkét élénksárgával vagy halványkékkel a merész összhatás érdekében, fehérrel egy hagyományos térben, vagy a fa árnyalataival egy rusztikus-indusztriális stílusú helyiségben.
Zöld konyha – A megfelelő árnyalatok
Léteznek a zöldnek olyan árnyalatai, amelyek jól alkalmazhatók és meglepően hívogató térré tudják varázsolni a konyhádat. A zsályazöld látványos lehet természetes fás árnyalatokkal, a mentazöld a piros árnyalataival keverve fejti ki igazán hatását, a halványzöld pedig krémszínnel kombinálva teheti kifinomulttá a teret.
Piros konyha – Hasznos tippek
A piros önmagában egy túl erőteljes szín ahhoz, hogy a konyhád falain vagy konyhaszekrényeken használd. Ez azonban nem jelenti azt, hogy teljesen meg kell szabadulnod tőle. Egy-egy pirosas elem, például egy piros függöny, néhány szék kárpitozása vagy csupán egy-két piros fiók a sok közül felettébb energikus légkört hozhatnak létre. Keverd fehérrel és fás árnyalatokkal a harmonikus összhatásért.
Türkiz konyha – Berendezési ötletek
A zöld és a kék keveréke, a türkiz tökéletes választás lehet vintage vagy mediterrán stílusú konyhákba. Fesd a falakat nyugtató hatású türkizre, vagy használj néhány türkiz kerámialapot a padlón vagy a falak egy részén. Hangsúlyozd a színt más elemekben is: szerezz be korallmintás tálakat, egy türkiz asztalterítőt, ülőpárnát vagy más konyhai eszközöket.
Sárga konyha – Ez illik a sárgához
A sárgával anélkül hozhatsz létre energikus légkört, hogy túlságosan felkavarnád a kedélyeket (mint például a piros esetében). A sárga látványos lehet keményfa konyhaszekrényekkel és/vagy sötétebb árnyalatú laminált padlóval. Használhatsz halványsárgát a falakon vagy élénksárgát bizonyos elemeken (függönyökön, tálakon, konyhai eszközökön) – mindkettővel érdekes és dinamikus hatást érhetsz el.
Bézs konyha – Így dobd fel a bézst
Talán nem a legmerészebb választás, de a bézs kétségkívül elegáns és praktikus szín egy olyan helyiségben, amelyben sok időt töltesz. Hogy elkerüld a monotonitást vagy a „szürkeséget”, keverd a barna különböző árnyalataival, így meleg, családias légkört teremthetsz.
Kék konyha – Dizájnjavaslatok
A kék is népszerű szín a konyha berendezésénél. Nem túl vakmerő, mégis személyiséggel ruházza fel a teret. A kényelmes és nyugtató hatáshoz szerezz be kék konyhaszekrényeket, és helyezd őket világosszürke falak elé. Ha pedig mindennap úgy szeretnéd érezni magad, mint aki nyaral, válassz kobaltkék csempéket, és állítsd őket kontrasztba a ragyogó fehér falakkal.
Fekete konyha – Merész berendezési stílusok
Tény, hogy egy kis méretű lakás konyhájában nem ajánlott a fekete használata. Azonban egy tágas, világos főzőhelyiségben szofisztikált légkört érhetsz el fekete burkolattal és konyhaszekrényekkel, amelyek éles kontrasztban állnak a fehér, márványból készült konyhapulttal. A feketét használhatod indusztriális stílusú konyhában vagy egy férfias vonásokat megjelenítő helyiségben.
Narancssárga konyha – Ötletek egy kellemes légkörhöz
Narancssárgával meleg és kellemes környezetet teremthetsz, ahol még akár mosogatni is gyakrabban támad kedved. Illeszd a narancssárgát rusztikus dekorációhoz és fás árnyalatokhoz, vagy retró berendezéshez fehér és halványzöld színekben. Modern stílusba is jól illik a narancs, feketével és fémszínekkel keverve.
Rózsaszín konyha – Merész vagy szofisztikált ötletek
Ha szeretsz a konyhában tartózkodni, miért ne adnál a térhez néhány rózsaszín elemet? Választhatsz csempéket, csillárt vagy lámpabúrát a rózsaszín diszkrétebb árnyalataiban, de akár dinamikus légkört is varázsolhatsz egy élénk pink mennyezettel. Ha kifinomultabbá tennéd a környezetet, egészítsd ki a rózsaszínt feketével, a felhőtlen, vidám hangulathoz pedig keverd fehérrel.
A konyha berendezése stílusától függően
Modern konyha – Dekorációs elemek
Egy modern stílusú konyha berendezése a megfelelő színösszeállítás kiválasztásával kezdődik. Használj neutrális színeket vagy erős fekete-fehér kontrasztokat. Ezután illessz sajátos elemeket a dekorációba:
- Letisztult kialakítású bútordarabokat díszítések és fogantyúk nélkül, amelyek automatikusan vagy egy nyomásra nyílnak.
- Polcokat, amelyekre a kedvenc étkészleteidet és poharaidat helyezed.
- Fémből készült elemeket, például fémlábú székeket vagy egy arany- vagy ezüstszínű hűtőszekrényt.
Egy modern konyhából nem hiányozhatnak a bútorokba vagy szekrényekbe ágyazott csúcstechnológiás berendezések sem, amelyek helyet takarítanak meg és segítenek a takarításban. Olvasd el A modern konyha 5 elengedhetetlen háztartási készüléke című cikkünket, hogy kiderítsd, melyek ezek.
Klasszikus konyha – Időtlen dekor
A klasszikus stílus soha nem megy ki a divatból, és ma is sokak kedvenc lakberendezési vonulata. Fedezd fel Ötletek egy klasszikus konyhához című cikkünkben az időtlen dekor öt fő elemét.
Rusztikus konyha – Berendezési tippek
A rusztikus stílus jellemzői a kényelem, az egyszerűség, valamint az az érzés, hogy minden a helyén van. Egy rusztikus konyhában nincsenek túlzások, még ha néhányan azt is mondanák, hogy zsúfoltan díszített.
Manapság a rusztikus stílusú konyhák sokkal nagyobb népszerűségnek örvendenek a lakásfelújítást fontolgatók körében, mint barokk stílusú társaik. Javasoljuk, hogy olvasd el A rusztikus konyha – Jellemzők, színösszeállítások, berendezési tippek című cikkünket, és inspirálódj.
Amerikai konyha – Erős kontrasztok
A nyitott terű amerikai konyha Kelet-Közép-Európában is egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Az amerikai konyha főként a modern stílusra emlékeztető fehér, fekete-fehér és fehér-szürke kontrasztokkal dolgozik. A két egybenyitott tér, a nappali és a konyha, vizuálisan el vannak választva egymástól különböző burkolatok által: a nappaliban általában parkettát, a konyhában pedig homokkövet találunk.
Vintage konyha – Régies ötletek
Vintage és retró stílusú konyhák sajátossága a narancssárga szín használata. A színeken kívül a következő elemek láthatnak el egy konyhát nosztalgikus, régies bájjal:
- Polipropilén székek.
- Mosható, gőzálló, virágmintás tapétával ellátott falak a zöld, narancssárga, mustársárga és halványkék árnyalataiban.
- Virágmintás asztalterítők.
Minden lenyűgöző konyha egy gondosan átgondolt tervre alapszik. Ha mind a gyakorlatiasságot, mind a tér esztétikáját szem előtt tartod, olyan praktikus és kellemes környezetet hozhatsz létre, amelyben garantáltan szívesen töltesz majd időt a családoddal.